publikációk / Nyugat népe

Érfalvy Lívia

Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról

 A 100. születésnap megünneplése nemcsak személyek, de intézmények és folyóiratok esetében is sajátos lélektani erővel bír. A kulturális képződmények jubileumi megemlékezései ugyanis még éveken át lehetőséget adnak a visszatekintésre és számvetésre, a kor művelődéstörténeti szempontból jelentős eseményeinek újraértelmezésére, az irodalmi-művészeti konstrukciók máig tartó hatásának megértésére, illetve egyfajta kritikai viszonyulás kialakítására. A Nyugat népe című kötet - mely a Petőfi Irodalmi Múzeum, az MTA Irodalomtudományi Intézete és az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete szervezésében 2008. október 8-10. között megrendezett Nyugat-konferencián előadott tanulmányok anyagát tartalmazza - az értékelő visszatekintés jegyében fogant. „Amikor erről az orgánumról és a hozzá kapcsolható irodalmi törekvésekről és teljesítményekről beszélünk, akarva-akaratlan arra a kérdésre válaszolunk, hogy miből lettünk, milyen utat jártunk be addig, amíg mai szellemi diszpozíciónkra szert tettünk. A Nyugattal foglalkozni közvetve önismeretet, önmagunkkal való szembenézést is jelent." - vallja Tverdota György A Nyugat-konferencia elébe és a Nyugat népe kötet végére című írásában.

 

Tolerancia és szolidaritás - a Nyugat és a magyar irodalmi modernség

A terjedelmét tekintve is impozáns vállalkozás harminckét tanulmánya tehát a kulturális önmegértés jegyében a magyar irodalmi modernség megszületésének fórumaként és dokumentumaként aposztrofált folyóirat széleskörű bemutatását végzi el, a Nyugat-jelenség számos aspektusának figyelembevételével. A lap köré csoportosuló alkotók költői programjának, művészi törekvéseinek bemutatása mellett a Nyugat körül megképződő kulturális tér társadalmi jelenségei, valamint a folyóirat kortárs lapokkal és más művészeti ágakkal ápolt kapcsolatrendszere is kirajzolódik. Eisemann György invenciózus tanulmánya (A modernitás médiuma) a mediális vizsgálat szempontjából elemzi, mit nyújthatott folyóirat-kultúránknak a Nyugat megjelenése. Az elnevezés poliszémiája - mely földrajzi és kulturális vonatkozások egymásba játszásának eredménye - „egyszerre hívja fel a figyelmet a kulturális közegre, amelyhez a folyóirat tartozni kíván, s arra az ettől keletebbre eső magyarországi szférára, amelyben az olvasó a folyóiratot lapozgatja". A nyugati kultúrához elsősorban a művészi törekvések - mindenekelőtt a modernség programja - kapcsolta a folyóiratot, mely a Nyugat, és a párizsi ikertestvérnek tekinthető Nouvelle Revue Française (NRF) összehasonlításával is megerősítést nyer. Tverdota György A Nyugat és a Nouvelle Revue Française első két évtizede című cikkében rámutat arra, hogy - noha az NRF a Nyugattal ellentétben nem a programszerű, vállalt konzervativizmussal, hanem a modernség korábbi, meghaladottnak tekintett programjával szemben lépett fel - alapelveit tekintve mindkét orgánum azonos talajon állt, amennyiben az írói szabadság és a művészi autonómia megvalósítását tekintette legfőbb célkitűzésének.

A modernség azonban - amint erre Schein Gábor Budapest territorizáltsága a Nyugat első évfolyamaiban című tanulmánya rámutat - korántsem egységes fogalom. A modernitás a gazdaság és politika modernizációjának megjelölésére szolgál, míg a modernizmus a modernitást kísérő kulturális változásokat jelöli Carl Schorske nyomán. A Nyugat körének egyik alapvető felismerése az volt, hogy „modernitásuk mindenekelőtt kultúrájuk nagyvárosi eredetét jelenti". A szerző a térszociológia eredményeire támaszkodva azt vizsgálja, miként reprezentálja e már nagyvárosinak nevezett irodalom magát a nagyvárost, a modernizmus magyarországi szimbólumának tekintett Budapestet.

A Nyugat a magyar irodalmi modernség fórumaként egyfelől nyugati minták mentén, másfelől az uralkodó népnemzeti irányzattal szemben határozta meg saját kulturális identitását, melynek egyik legfőbb jellemzője a szellemi nyitottság és az ebből fakadó sokszínűség volt. A Nyugat kultúrafogalma azonban - amint erre Kulcsár Szabó Ernő A Nyugat kultúrafogalma és kulturális orientációja című hiánypótló tanulmányában rámutat - korántsem önmagától értetődő. Ignotus „civilizatorikus elemre hangolt kulturális materializmusával" szemben Babits a kultúrát az irodalmon túl is elsősorban a szellem alkotásaiban látta megtestesülni, ami a hagyomány értelmezésében is eltérő meglátásokhoz vezetett.

Az önmeghatározás egyik kiindulópontja - a hagyományhoz való viszony újraértelmezése - áll Margócsy István Petőfi a Nyugatban című cikkének középpontjában. Az 1923-as Petőfi-emlékszám egyfelől elemző, másfelől vallomásszerű írásainak vizsgálata alapján arra hívja fel a figyelmet a szerző, hogy a Nyugat - noha az irodalmi megújulás radikális és unikális képviselőjeként határozta meg magát - a Petőfi-féle szerep- és költészetmodellt mégsem utasította el. A szerzők Petőfinek elsősorban figuráját, költői szerepét, újító gesztusait emelték ki, míg Arany János írásművészete a költői nyelv eredetiségében volt követendő példa a Nyugat alkotói számára.

Szintén hagyomány és újítás problematikáját veti fel Payer Imre cikke (Ady Endre kuruc-versei). Ady ezekben a versekben - noha a szerepköltészet hagyományát folytatja - mégis az újítás igényével lép fel, amennyiben szerepversei a nyelv „gépszerű" működése ellen hatnak. A költői nyelv átformálásának igénye tehát e versekben is jelen van: a stílusimitáció legfontosabb eleme, az archaizálás Ady beszédmódjának átformálását eredményezi.

Gintli Tibor Hagyomány és újítás Cholnoky Viktor prózájában című írása is a hagyományhoz való viszony kérdését tárgyalja, immár nem líra-, hanem prózatörténeti szempontból. Cholnoky Viktor prózájában ugyanis a modernség és a 19. századi elbeszélő-hagyomány öröksége szorosan összefügg egymással. „E szövegek modernsége éppen a hagyomány folytatása és átformálása révén valósul meg. Az olyan tradicionális epikai eljárások ugyanis, mint az élőbeszédet imitáló hangütés és az elbeszélőkedv által alakított előadásmód Cholnoky prózájában az irodalmi önreflexió eljárásaivá válnak. Mindezt az teszi lehetővé, hogy az elbeszélőkedv látványos megnyilvánulásai az előadásmódra irányítják a figyelmet, ami alkalmat ad a szöveg megalkotottságának tudatosítására".

Az önmeghatározás másik lehetséges útja a folyóiraton belül megjelenő irányzatokkal kialakított konstruktív értelmezői viszony. A Nyugat és az avantgárd című tanulmányában Kappanyos András hívta fel a figyelmet arra, hogy a Nyugat és az avantgárd viszonya nem választható el az őket képviselő személyek - főként Osvát/Babits és Kassák - viszonyától. Az irodalmi modernség folyóiratai és mozgalmai szövetségesei és versenytársai voltak egymásnak, viszonyukat a rivalizálás és a kölcsönös respektus egyaránt meghatározta. A tanulmány írója a Nyugat történelmi érdemét abban látja, hogy a folyóirat és az avantgárd kapcsolatát meghatározó paradoxonokat (szövetséges és rivális viszony; egymásutániság vs. egymásmellettiség; építő destrukció) beengedte a kulturális közbeszédbe, és nem kívánta mindenáron eldönteni a jelenségek kapcsán felszínre törő kérdéseket.

Amint látjuk, a Nyugat a modernizáció bonyolult és ellentmondásokkal teli folyamatának csak egyik, bár mindvégig meghatározó jelentőségű szereplője volt. Szolidaritást vállalt az antiakadémikus képzőművészettel és zenével, cikkeket tett közzé a Nyolcak tárlatairól, de közölte a folyóirat a kubista-expresszionista festőcsoport munkáinak reprodukcióit is. Több tanulmány jelent meg Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságáról, a Kodályt ért támadások kapcsán maga Bartók írt cikket a Nyugatba Kodály jelentőségéről. A társadalmi és tudományos szolidaritás egyéb példáiról is számot ad Balázs Eszter cikke (A Magyar Figyelő frontembereinek bírálata és az értelmiségi szolidaritás példái a Nyugat íróinál) rámutatva arra, hogy a Nyugat nem csupán a lap munkatársaival, hanem a modernitás egyéb jelenségeinek képviselőivel is közösséget vállalt. Hasonló végkövetkeztetésre jut Kenyeres Zoltán Két epizód a Nyugat vitáiból című tanulmányában: a lap toleranciája az asszimiláció - multikulturalizmus vita kapcsán társadalompolitikai vonatkozásban is megmutatkozott.

Schiller Erzsébet azonban némi kritikát is megfogalmaz Osvát szerkesztői munkájával kapcsolatban a lap képzőművészeti koncepcióját illetően. A kortárs művészet megjelenési módjai a Nyugatban című írásában úgy véli, hogy a művészeti életről adott beszámolók mellett a Nyugat nem közölt mélyebb elemzéseket. A cikk második felében a szerző vizuális és verbális művészet találkozási pontjait vizsgálja, melyen keresztül a kortárs művészeti ágak mélyebb kapcsolataira is rálátásunk nyílik.

A folyóirat azonban nemcsak társadalmi eseményekre reagált, nem csupán a társművészetek eseményeiről, kiállításokról, hangversenyekről és színházi bemutatókról tudósított, hanem sporteseményekről is. Tarján Tamás első olvasásra talán meglepő kijelentése a XX. század legjelentősebb magyar sportlapjaként a londoni olimpia évében induló Nyugatot jelöli meg. Noha a korszak irodalmi műveiben a sport alapvetően anti-intellektuális elfoglaltságként értelmeződik, az olimpizmus a modernitás egyik fokmérője volt. Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport című tanulmányában Tarján Tamás a kérdéskör szépirodalmi vonatkozásával is számot vet, amennyiben a lapban megjelenő sport témájú szépirodalmi műveket veszi sorra Tersánszky Józsi Jenőtől kezdve Szabó Lőrincen át egészen a Nyugat szellemi örökösének tekinthető Mándy Ivánig.

 A Nyugat mint kánonteremtő médium

A Nyugat - amint erre Kelevéz Ágnes A Nyugat jubileumi és emlékszámainak üzenete című tanulmányában rámutatott - nemcsak publikációs lehetőség volt a fiatal nemzedék számára, hanem határozott közösségformálási és kánonteremtési igényekkel is fellépett. Ezt a közösségépítő célt szolgálták az úgynevezett Nyugat-matinék, az egy-egy szerzőt ünneplő jubileumi és emlékszámok, illetve a 20-as évektől a közös irodalmi múlt építésének új formái, a Nyugat-évfordulók alkalmából összeállított jubileumi számok és a Nyugat halottjaitól búcsúzó nekrológok. Ezek az emlékszámok gyakran nem tartalmi vonatkozásaik okán, hanem sokkal inkább puszta létükkel váltak a kánonképzés letéteményesévé és a szellemi önazonosság kifejezésének eszközévé. „Létrejöttüket egy folyamatos műhelymunka, egy vitákkal teli, de a nyilvánosság előtt az ellentéteken >>lovagiasan<< túllépő, egymás teljesítményének elfogadására és legitimálására törekvő magatartás tette lehetővé". Ehhez a szellemi műhelymunkához olyan nagy formátumú szerkesztőkre volt szükség, mint Osvát Ernő, Móricz Zsigmond vagy Babits Mihály. Szilágyi Judit A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek című írásában ötletesen, geometriai metaforákkal mutatja be a folyóirat szerkesztés-történetének három szakaszát. 1908-1929-ig Osvát Ernő egyedüliként volt alkalmas arra, hogy e sokszínűségében egységes formációt létrehozza és működtesse. Régi és új tehetségeket gyűjtött maga köré, és - noha Osvát maga nem publikált - ő lett számukra a mérce, az „origó". Az osváti struktúra azonban Szilágyi Judit meglátása alapján egy középpont nélküli kör-struktúra, mely a hiánnyal, a betöltetlenséggel karakterizálható. Az 1929-1933-ig tartó szakasz, Babits és Móricz közös szerkesztői tevékenységének időszaka, a két gyújtópontú ellipszis-struktúrához, míg Babits önálló szerkesztői korszaka 1933 és 1941 között egy olyan körszerkezethez hasonlítható, melyben a centrum-pozíció hangsúlyozottan betöltött. A „nem-író" Osvátról kialakított már-már mitikus képet árnyalja a szerkesztő személyével foglalkozó másik írás, Kosztolánczy Tibor Gyulai és Osvát című tanulmánya, mely Osvát pályakezdőként írt kritikáit, illetve a Nyugat-korszak utáni színikritikusi tevékenységét mutatja be Gyulai Pál hatásának, valamint az Osvát által írt kritikák retorikai sajátosságainak feltárásával.

A folyóirat élete azonban nemcsak a szerkesztők nevével fémjelzett időszakok alapján korszakolható. Sipos Lajos A Nyugat és a „forradalmak" kora című cikkében a történelmi események hatására folyamatosan átrendeződő irodalmi erőtér alapján az 1926-os esztendőt jelöli meg a lap történetének belső határpontjaként, és a Nyugat érdemét elsősorban abban látja, hogy a folyóirat szerkesztői mindvégig ragaszkodtak az irodalmi műben megjelenő önérték perdöntő voltához, az egyéniségközpontú gondolkodáshoz, a liberális alapelvekhez és a kanti etikához egy történelmi szempontból igen változékony időszakban. Ebbe a történelmi kontextusba helyezhető N. Pál József Ady utolsó hónapjait bemutató cikke („Semmit sem fordíthattok meg!"), mely Ady Endre és az 1918. október végén kezdődő revolúció ellentmondásos kapcsolatát tárgyalja.

A lap életében szintén meghatározó szerepet játszó Ignotus személyének két tanulmányt is szentel a konferenciakötet. Frank Tibor Ignotus Amerikában című átfogó kutatási eredményeken alapuló biográfiai szempontú írása az emigrációs évek megpróbáltatásairól számol be, míg Angyalosi Gergely Neovojtina esztétikája című tanulmányában Ignotus esztétikai elveit mutatja be az 1926-27-ben publikált „neovojtinák" elemző ismertetésén keresztül.

 

A Nyugat emblematikus alkotóinak szerepe

A korszakot és a folyóirat körüli jelenségeket átfogóan tárgyaló tanulmányok mellett számos írás foglalkozik egy-egy emblematikus szerző - Ady, Babits, Móricz, Kosztolányi - életművével, de találunk a kötetben műelemző szövegeket is. A legkitüntetettebb pozíció úgy tűnik Babitsé. Földes Györgyi Színek, illatok, szimbólumok című tanulmánya Babits érzetesztétikájának bemutatását teszi meg tárgyává, Buda Attila írása („Kályhában fellobog a láng / falon az óra elakad". Válasz vagy ellentmondás: háttérben néhány Babits-novellával) egy a recepcióban elhanyagolt babitsi műfajra irányítja a figyelmet, míg Dávidházi Péter a hagyományos értelmezői kiindulóponttól elszakadva helyezi új megvilágításba Babits Mihály ismert, és az recepcióban is kitüntetett helyzetű költeményét, a Jónás könyvét („És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében).

Babits érzetesztétikájának gyökere Baudelaire költészetében keresendő. A Szagokról, illatokról című Babits-esszé három Baudelaire-szonettet idéz, melyek egyfelől az illatok reminiszcenciás képességére, másfelől a nyugatosoknál poétikai elvvé váló correspondances-elvre irányítják a befogadó figyelmét. Baudelaire érzetesztétikájának hatása Földes Györgyi meglátása szerint számos vers mellett a Strófák a wartburgi dalnokversenyről, illetve a Tannhäuser pedig így énekelt című párversekben érvényesül leginkább.

Az érzékelés - elsősorban a vizuális befogadás - szerepe Buda Attila tanulmányában is kiemelt jelentőségű. A Sugár című vers, illetve a Novella az emberi húsról és csontról című Babits-novella összehasonlító elemzésének hátterében Babits szépségesztétikája áll, hiszen a novellában a hús mögé nézés képességével megáldott főhős szépségvágyát éri veszteség, amikor kedvesét látja meg ily szokatlan módon, miközben a légies és áttetsző Sugár a kizárólagos szépségideál megtestesítőjévé válik a lírai életműben.

Dávidházi Péter tanulmányában abból a feltevésből indul ki, hogy a bibliai és a babitsi szöveg két eltérő kánonhoz tartozik, Babits műve tehát a szerzői név megjelenésével és a műfajmegjelöléssel műfaji státusváltáson megy át. A kihagyott bibliai részeknek poétikai szerepet tulajdonítva a szerző végül arra a következtetésre jut, hogy Babits „kihagyásaival átírja az Úr közvetlen beavatkozásainak rendszerét, és ezáltal elrendelés és szabad akarat kapcsolatának, illetve isteni és emberi felelősség viszonyának újfajta esettanulmányát hozza létre" Jónás könyve című művében.

Érintőlegesen ugyan, de két Babits-regényt is tárgyal Cserhalmi Zsuzsa Iskolapélda. A nagyralátó mesterség a Nyugat szerzőinek regényeiben című írása. A tanulmány első felének megközelítésmódja egy társadalmi-szociológiai szerep tematikus nézőpontja, az iskolaregény műfajának Nyugat-beli megjelenése, a cikk második fele pedig a legjelentősebb „iskolaregény", az Aranysárkány motivikus elemzésére fókuszál a világosság-sötétség motívumának szemantizálódását nyomon követve Kosztolányi regényében.

Kosztolányi életművének két tanulmányt szentel a kötet: Veres András írása - Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija - a költő Nyugat-beli jelenlétének korántsem evidens tényét taglalja, míg Szegedy-Maszák Mihály Édes Anna-elemzése (Édes Anna: regény és/vagy példázat) a műfaji sajátosságok árnyalt bemutatásával értelmezi újra Kosztolányi legtöbbet elemzett regényét, rámutatva a leegyszerűsítő megközelítés veszélyére. „Az Édes Anna nyelvében a példázat, a lélektani és a történelmi regény beszédmódja között feszültség bontakozik ki, mely ellenáll az olyan kísérleteknek, amelyek e három műfaji hagyomány valamelyikének a jegyében próbálják egyértelműsíteni e művet".

Cséve Anna Móricz dialógusai a Nyugatban című cikke bemutatja, miként avatja Móricz írásművé életének önéletrajzi motívumait (első feleségének írást elfojtó házi cenzúráját, és a Simonyi-szerelem írást elősegítő potnciálját). A Vallomás és könny az élet csúcsán című írást a velük folytatott kettős dialógus formálja az alkotás dilemmái szerint. A jelenség poétikai vonatkozással bír Móricz esetében, az analógiák ugyanis „rámutatnak a jelentésmegkötések bizonytalanságára" és a referencialitás sajátos móriczi elgondolására.

A Nyugat szerzői közül Kaffka Margit személye gyakran mint szimbólum értelmeződik, ami azt jelzi „hogy a Nyugat fémjelezte modernség születésénél immár nők is jelen vannak" - véli Rákai Orsolya Kaffka Margit és az Állomások című tanulmányában. Ez a megközelítés Kaffka életművének ambivalens megítélését eredményezte. Az alapvetően recepciótörténeti tanulmány az Állomások című kulcsregény narratológiai értelmezését is elvégzi, bemutatva azokat a pontokat, melyeken a regény a modern irodalomesztétika tabujait megsérti.

A költői szerepnek - Ady szerepverseitől eltérő - aspektusát világítja meg Bartal Mária Orphikus impulzusok Weöres Sándor költészetében című írása, mely egyfelől az orfizmus modern poétikai jelentéstartalmainak felvázolására, másfelől Weöres Sándor ötvenes évekbeli mitikus indíttatású hosszúversei, illetve az Orpheusz személyéhez kapcsolódó mítoszváltozatok között felfedezhető kapcsolat feltárására törekszik.

 

Kitekintés - A Nyugat kapcsolata más folyóiratokkal

1911. január 15-én jelent meg Berlinben a Jung Ungarn magyar folyóirat első száma. A lap szerkesztői Vészi József és Hatvany Lajos voltak. A lap önmeghatározása alapján Monatschrift für Ungarns politische, geistige und wirtschaftliche Kultur, célja pedig az, hogy „a kultúrák közötti falba ablakot vágjon". Ignotus a berlini folyóirat jelentőségét abban látja, hogy itthon is megerősíti a modernség állásait. Széchenyi Ágnes A Nyugat német mása: Jung Ungarn, Berlin, 1911 című tanulmányában részletesen mutatja be a mindössze 12. számot megért folyóiratot. A Cassirer Verlag érdekeltségi körébe tartozó lap - célkitűzésének megfelelően - nem csupán irodalmi, hanem politikai, társadalmi témájú cikkeket is közölt, de számos magyar író és költő jelent meg fordításban a lap hasábjain.

A 80 éves Erdélyi Helikon, valamint az idei évben 75. születésnapját ünneplő Vigilia szintén több ponton kapcsolódik a Nyugathoz. A Nyugat és az Erdélyi Helikon kapcsolatának emblematikus képviselője Babits Mihály Reményik Sándorról írt kritikájával. A Nyugat egyébként - amint erre Mózes Huba Az Erdélyi Helikon és a Nyugat című tanulmányában rámutatott - mintegy 25 erdélyi író művéről közölt kritikát, jórészt Schöpflin Aladár tollából.

A Vigilia kezdettől fogva törekedett a Nyugat szellemiségének továbbvitelére. Rónay László Jóvátétel. A Nyugat és Babits Mihály a Vigiliában című tanulmányában leszögezi, hogy a folyóirathoz csatlakozó fiatalabb írók - Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor -„a Nyugatban való megjelenést és Babits jóváhagyását tekintették íróvá üttetésük legfontosabb eseményének". Jelképes gesztus volt, hogy a Vigilia első számában egy Babits-vers (Intelem vezeklésre) is megjelent. Az induló Vigilia rokonsága a Nyugattal a Bartók- és Kodály-kultusz ébren tartásában és ápolásában is megmutatkozott, de rendszeresen jelentek meg a lapban elismerő méltatások a Nyugat íróiról. A megemlékezéseket mára az irodalomtudományi elemzés váltotta fel, de a Nyugat szellemi öröksége még mindig jelen van a folyóiratban.

A konferenciakötet egésze, és az egyes tanulmányok egyaránt azt jelzik, hogy a magyar irodalmi modernség legjelentősebb orgánuma irodalmi gondolkodásunk meghatározó elemeként a mai napig szerves része kulturális életünknek. (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2009)

Vigilia 2010/7 554-557.

Fürst Design 2009